Egy budapesti szállodában esküvőszervezést hírdetnek. A szálloda bejáratánál lévő plakáton a mi egyik esküvői képünk egy részlete van. Senki és semmi nem ismerhető fel rajta, csak mi tudjuk, hogy mi vagyunk ott…
A költözésután is ezt kérdezte mindenki: milyen?
Most az esküvő után is ez a kérdés: Milyen a házasélet?
Semmi különös. Ugyanolyan mint eddig, eddig is együtt laktunk már egy ideje. Most már van róla papír is, hogy együtt vagyunk. (és mehetünk nászútra is…)
A korai ébredés szükséges volt a fodrász miatt. Fodrásztól gyorsan hazasiettünk felkapkodtuk magunkra a “szépruhát”, aztán irány a Városliget fényképezkedni. Itt találtunk szép környezetet néhány kültéri fotóhoz. A ceremónia előtt az autódíszítés, torta és virágok az étterembe szállítása volt soron. A Hivatalba éppen odaértünk időre, de a biztonsági őr nem akart felengedni, hiába mondtam, hogy nekünk a tanúkkal már előbb ott kell lenni. Aztán végül mégis “nagylelkű volt” és engedélyezte a felmenetelt a már megérkezett családtagokkal/barátokkal együtt. Arról hogy van lift is, persze nem tudott, így az idősebbeknek kissé nehézkes volt a feljutás az első emeletre. Megkaptuk az utolsó instrukciókat, addig a vendégsereg elfoglalta a helyét. Jó előre kitaláltuk, hogy váratjuk Őket egy kicsit és nem indulunk rögtön a bevonuló zene első taktusára. A zenék jók voltak, bár szerintem a közönség nem fog emlékezni rá. A gratulációknál voltam közel ahhoz, hogy “légy repült a szemembe”, de aztán sikerült könnyek nélkül megállni (ami lehet, hogy akkor és ott, abban a helyzetben nem lett volna ciki, de hát azért mégiscsak…).
Az étteremben -a megbeszélteknek megfelelően- mindenkit pezsgővel fogadtak, de két kisebb probléma adódott (állítólag nincs is olyan esküvő ahol ne lenne néhány apró malőr). A klíma sajnos nem müködött, ezért eléggé meleg volt a teremben. Másrészt a másik különteremben éppen egy születésnapot ünnepeltek. Ez még nem is lett volna baj, ha az étteremnek nem csak egy CD lejátszója van, ami mindkét teremben egyszerre szól. Így sajnos nem a mi zenéink szóltak. Volt viszont mulatós, meg Halász Judit is… Az étel finom volt és elegendő. A kiszolgálással sem volt problémánk.
Utólag visszagondolva az egészet “úgy csináltam végig” mintha nem én/mi lennék a főszereplő, nem én/mi lennék a középpontban. Így szinte semmi lámpalázam nem volt. Mintha csak eljátszottam volna ezt a szerepet.
Egy a lényeg: jó és szép volt minden, emlékezetes lesz mindenki számára.
… meg van tervezve a szombati nagy nap. Mindenki megkapta a feladatát, tudja mikor hol kell lennie és mit kell csinálnia. Igyekeztünk úgy intézni ezt az egészet, hogy ne kelljen sokmindent másokra hárítani. Csak azokat amiket tényleg muszáj.
… helyett Teri néni lesz a fodrász.
Menetrendet kell összeállítani, mikor, ki hova jön, mit kell csinálni. Sűrű lesz a program, minden órára van valami.
Meg van rendelve a virág, és a zene is össze lett állítva a ceremóniára.
Kíváncsian figyelem nap mint nap a 15 napos előrejelzést, hogy milyen lesz az esküvőn az időjárás. Az égből szakad a víz majd, vagy rólunk? Kiegyeznék 25 fokban, eső nélkül…
A mai csúcstechnika mellett (email, mobiltelefon, stb.) miért kell egy étteremnek 33 nap arra, hogy választ adjon az érdeklődésemre? Vajon a felszolgálás is hasonlóan gyors lett volna..?
Várhatnak minket, nem ott fogunk enni.
Ez a “van internetoldalunk meg email címünk (de ritkán olvassuk)” tipikus esete.
Zenéket kell öszeválogatni az esküvőre. A hagyományos “tá tátárá” zenét nem szeretném, inkább valami mást.
Bevonulás, gyűrűhúzás, gratulációk, stb.
Nem is olyan egyszerű…