Karácsony közeledtével, meg kíváncsiságból is néhány süteményt/édességet készítettünk:
- baklava,
- tejszínes karamell szaloncukor,
- marcipános szaloncukor
Mindhárom jól sikerült.
Ezen kívül még tervezve vannak egyéb finomságok is.
Kedvenc cukrászdánk is él a törvény adta lehetőséggel. Elvitelre olcsóbb a sütemény mint helyben fogyasztva.
Kívántam a “tudományos alapot nélkülöző népi konyhai babonák” egyikével. Csirkecsontot törtünk. Nálam maradt a nagyobb rész. Ha elárulom mit, akkor nem teljesül…
Nem fogy a csoki itthon. (még húsvéti tojás is van)
Ezért muffinba kevertem és úgy ettük meg. Tripla csokis volt a ma desszert a 100 legjobb közül.
Már a Torkos csütörtökön is készültünk a Vénhajó étterembe, de az akkor sajnos elmaradt. Most ott fogyasztottunk el egy születésnapi vacsorát. A pincér szerint kitünő választás volt részemről a
Fetával és bazsalikommal töltött csirkemell ropogós mandulás bundában jázminrizzsel, és fűszeres-mustármártással
Valóban finom volt.
Orsi a szezonális ajánlatból választott:
Frissen sült pulykamell, joghurtos padlizsánnal sültburgonyával
Születésnapra Sacher tortát sütöttem. Egyszerű sütemény, persze ki tudja melyik recept az igazi. Gondolom hétpecsétes titok… Mindenesetre finom lett.
Régóta szemeztem már vele. Kíváncsi voltam milyen lehet. Most vettem egyet.
A kubai narancs jutott eszembe, amit a 80-as években sokat ettem, mert olcsób volt amint a narancs. Amolyan se ez se sz nem volt. Narancsnak savanyú, citromnak édes. Megtudtam, hogy a kubai narancs valóban kubából származott.
Kubában az akkori vezetők azt gondolták, hogy majd ők is termesztenek narancsot mint a spanyolok. Sajnos az időjárás, éghajlat és egyéb környezeti tényezők nem kedveztek a narancsnak, így nem teljesen aza gyümölcs lett amit vártak. De azért eladták a baráti országoknak, többek között Magyarországra is jutott.
Ilyesmit vártam a pomelo-tól is. Egy nagyra nőtt se nem grapefruit, se nem citrom, de narancs se. A három keveréke.
Alapvetően nem szeretem a folyami halakat. A pontyot kifejezetten nem. Inkább valami tengerit eszek, ha lehet, például hekket. Tavasszal is gondban voltam a halászcsárdában, hogy milyen halat válasszak. Akkor és ott ettem pisztrángot először és megtetszett.
Meglátogattuk a garadnai pisztrángtelepet. Itt nevelik a pisztrángokat. Furcsa halak ezek… Csak “állnak” a vízben, árral szemben, tátott szájjal és várják a sorsukat. A telepen halsütöde is van. Van olyan lehetőség is, hogy a vásárló kiválasztja a vízből, hogy melyik halat kéri megsütve. Mi nem választottunk rábíztuk a döntés a sütödére, de nem bántuk meg, nagyon finom volt. Itt is készült néhány kép.
Innen gyalog visszasétáltunk az Ómassai őskohóhoz. Nem nagyon értettem, hogy hogyan is olvasztották abban a nagy kohóban a vasércet. A múzeumban választ kaptam a kérdéseimre néhány makett segítségével, valamint a történetettel is megismerkedhetem.
A lillafüredi kisvasúton a jegy -akárcsak a BKV járatain- a megtett úttól függetlenül ugyanannyiba kerül. Így egy megállóért ugyanannyit fizettünk, mintha végigutaztuk volna a több mint 10 kilométeres utat végállomástól végállomásig. Kétségtelen, hogy így a legnagyobb a bevétel a cégnek, de nekem nem volt szimpatikus ez a megoldás.
Az István barlangot is sikerült ezen a napon megnézni. Kissé csalódás volt nekem. Túl rövid volt. Gondolom Aggtelek után már minden cseppkőbarlangot azzal fogok összehasonlítani. Viszont itt kaptam választ a “vakutiltásra”. Ahol világos van a mesterséges fénytől ott kialakul valamiféle zöld növényzet (mohák?) ez nagyon rongálja a cseppköveket. Persze vitatkozni lehetne, hogy a barlangban a napi nyolc órában egyfolytában világító fények károsabbak vagy az én 1 másodpercig sem tartó vakuvillanásom… De a szabály az szabály.
Esőre ébredtünk, így az állatkert ismét elmaradt. Városlátogatás lett helyette, esernyővel… Miskolc belvárosától több mint 10 kilométerre laktunk, de még az is miskolchoz tartozott. Ezért ilyen nagy város ez, bekebelezte a szomszéd kis településeket (Hámor, Diósgyőr, Tapolca…).
Amúgy -szerintem- a városban nincsen sok látnivaló. Van egy-két szép rész, mint például a Szinva terasz környéke a keresztül folyó patakkal. Néhány esőáztatta kép.
A belvárosból felmentünk az Avasi kilátóhoz, persze ott is esett az eső. Délutánra kiderült az ég, így útba ejtettük a Diósgyőri várat. A vacsoránkat a Vár utcai gesztenyesor árnyékában a Talizmán panzió éttermének kerthelyiségében fogyasztottuk el. Nagyon tetszett a kert, tele volt régi pedálos varrógép lábazatokkal, és egyéb régiségekkel. Még az asztalok lába is varrógépláb volt. Evés közben lehetett “pedálozni” rajta…
Kocsonyát nem ettünk, így nem tudjuk pislogott-e vissza belőle a béka. Viszont akkora adag ételt kaptunk, hogy alig bírtuk megenni.