Lackó blogja

A mai desszert: házi készítésű (citrom ízű) pillecukor:

Amikor az embernek fáj a foga és végre eljut a rendelőbe, ott várakozva már teljesen elmúlik a fájdalom. Valami ilyesmi történt a porszívóval is… Holnap akartam elvinni a szervízbe, kipróbáltam, hogy majd tudjam szemlélteni a hibát, de megjavult. Szív rendesen, semmi baja. Megijedt… Még szórakozhat velem 3-4 hónapig (addig van garancia). Mindenesetre már megvan az utódja…

Az élménybeszámoló elkészült. Visszadátumoztam, hogy időrendben a helyén legyen (aug. 1.).

Képek már vannak, a részletes élménybeszámoló még fogalmazás alatt…

Ma nem volt olyan meleg már -és még szabadságon vagyok- így megcsináltam néhány “házkörüli” munkát:

A kisebb növények -leginkább kaktuszok- kaptak az ablak alá egy kis polcot.

Felszereltem a szekrényre a gombokat és bekötöttem a TV-hez a médialejátszót (kell, mert a TV-ben csak ismétlések mennek).

Lefestettem a konyhában a radiátorcsőnél a falat, mert itt még ki volt maradva. A jövő héten engedik fel a rendszert vízzel, legyen ami leázik…

Megrenováltam a mosogató csaptelepet, a múltkor a vízszerelő is megszólta már, hogy milyen gagyit vettem, ráadásul már szorul is. Hát most már nem szorul, jobb mint újkorában…

Betömtem a szellőzőt a spejzban, mert csak a szomszéd büdös bagófüstje jön be rajta, azt meg nem szeretem.

Végre kimásztam az ablakpárkányra és megcsináltam a rések “lezárását”, a denevérek és kisebb állatok ellen. “ide pedig nem törtök be…”

Kiporszívóztam. Volna… De ez a gép javítás után csak rosszabb lett. Szívóerő=nulla. Visszavigyem javíttatni, vagy vegyek egy újat? Alszok még rá…

Gondolkodtam a PDA lecserélésén, elsősorban egy nagyobb kijelző miatt, hogy könnyebb legyen az e-book-okat olvasni.
Most, hogy megjelenet az új Kindle elgondolkodtam azon, hogy emiatt felesleges lenne, inkább ez… Majd egyszer.

A radiátorcsere miatt az egyik szekrény már nem fér be oda ahol eddig volt. Kellett venni egy kisebbet helyette. Csak itthon derült ki, hogy nincsenek meg a gombjai. Mehettem vissza az üzletbe, ahol azonnal pótólták a hiányt és elnézést kértek a plusz sétáért.

Kicsit tartottam tőle, hogy mit fogunk csinálni 8 és fél órán keresztül a buszon. Szerencsére eléggé vicces sofőreink voltak, így már az utazás elején megalapozták a hangulatot. Mutattak egy rövid útifilmet Horvátországról, persze elmondták, hogy rossz idő lesz, nem lesz olyan szép mint a képeken, és a hegyek nem szürkék, hanem havasak lesznek… Azért, hogy könnyebb legyen kibírni az utat DVD-t is beraktak, megnéztünk két vígjátékot. A határ előtt az egyik sofőr hátrajött, matatott egy szekrényben egy darabig, majd egy szatyorral (amiben látszólag dobozos sörök voltak) előre ment. Arra gondoltunk, hogy az a sofőr aki a határig vezetett levezetésként sörözik egyet. De nem neki kellett az ital… A határnál az egyikük kiszállt, majd a szatyorral előre ment a vámosokhoz. Kis idő múlva már egy külön határkapun mehettünk át, anélkül, hogy ki kellett volna várni a sort. Aztán persze mondta is: a sör beszél… Horvátországba átérve borússá vált az idő, kilométereken át szakadó esőben haladtunk. Meg is ijedtem, hogy bejön a jóslat és valóban őszies időnk lesz. Időben érkeztünk a menetrend szerint, addigra már az eső sem esett.

Mint kiderült a város maga nem túl nagy, térkép nélkül se lehet nagyon eltévedni. Indulás előtt már nézegettem a Google műholdtérképet, ott nagyobbnak tűntek a távolságok. A szállodát könnyen megtaláltuk. Valóban olyan volt mint a képeken. Egy régi patinás épület, ami 1884-ben épült. Szerencsére ez nem látszik rajta. A recepciónál nem kellett sokat beszélni, átadtuk a voucher-t és megkaptuk a szobakulcsot. Meglepődtem, mert tengerre néző szobát kaptunk, pedig nem olyat rendeltem (az drágább volt), és a részvételi jegyen is az szerepelt: ROOM – Park… Hát nem mentem vissza reklamálni…

A reggeli és a vacsora svédasztalos volt. Választék volt bőven mindenféle ételből lehetett választani. Hamar kiderült, hogy rajtunk kívül még kik a magyarok. Sajnos nem -csak- a beszédből derült ki, hanem a svédasztalnál megpakolt tányérokból és abból, hogy ki hányadszor járja körbe az asztalt. Hiába, ha “ingyen van” akkor zabálunk fulladásig… A melletünk étkező idősebb házaspár reggelinél rendszeresen csomagolt szendvicset is, ami aztán egy óvatlan pillanatban a táskában landolt.

A városban (és a szállodában) sehol nem beszéltek magyarul, pedig a turisták nagy része magyar volt. Összesen két éttermet találtunk ahol magyarul is ki voltak írva az ételek. Amúgy csak horvát, német, angol, olasz nyelveken kaphattunk étlapot. Angol tudásommal -ami nem sok- mindenhol sikerült megértetni magunkat. Ebédet a szállodában nem kaptunk, csak félpanziós ellátásunk volt. Ahol éppen jártunk ott kerestünk éttermet. Volt ahová vissza is mentünk. Ha már a tengerparton voltunk, akkor nem rántotthúst vagy “gulashsuppe”-t ebédeltünk, hanem megkóstoltuk a tengeri herkentyűket. Ettünk scampit, tintahalat, stb…

A tengervíz nagyon sós. És nagyon tiszta. Úszkálni – úszástudás hiánya miatt- csak úszógumival merészkedtünk be. Az állatok meg ott élik világukat. Tarisznyarákok, garnélák, tengeri sünök, kagylók, csigák és persze halak. Gyüjtöttünk sok csigaházat, kagylót.

Befizettünk egy egynapos kirándulásra a Plitvicei tavakhoz. Tulajdonképpen innen indult az egész nyaralás, hogy meg kellene nézni Horvátországban ezt a nemzeti parkot. De ha már Horvátország, akkor legyen tengerpart. Így jutottunk el -hosszas keresgélés után- Opatijába. Aztán majd csak valahogy Plitvice is lesz benne. Hát lett. Megérte. Gyönyörű. Igaz, hogy 3,5 órát utaztunk odáig és mivel csoporttal voltunk így “rohanni” kellett, de így is maradandó élmény lett. Külön megemlítést érdemel a kirándulás idegenvezetője aki magyar volt. Mintha fordítóprogram lett volna az agyában annyira összefüggéstelenül beszélt. Némely mondata egészen más lett mint aminek indult. Próbált annyira választékosan beszélni és mindent megemlíteni, hogy egy nagy zürzavar lett belőle. Legalább jól szórakoztunk az úton. Megtudtuk pédául, hogy a parkban élnek medvék is, de csak az anyamedve alszik éjjeli álmot…

Egész héten jó idő volt, csak csütörtökön esett az eső. Nem akartunk egész nap a szobában kuksolni, elmentünk sétálni. Mivel csak egy esernyőt vittünk, ezért venni kellett még egyet. A szálloda portájánál volt egy esernyő automata. Váltottam aprót hozzá és vettem egyet… Ingyen… A leírás szerint berakni a pénzt és körbeforgatni a kart. Pénz benne, elforgattam a kart egy negyedet és kidobott egy ernyőt! Visszaforgattam a kart és visszavettem a pénzem is. Másnap délelőtt szerelők jöttek és kicserélték az automatát…

Hajókiránduláson is voltunk üvegfenekű hajóval. Ez csalódás volt, mert hiába az üvegfenék, egyetlen halat se láttunk. Átmentünk a hajóval egy másik városba, ahol nagyon szép a tengerpart, de éppen akkor kezdett beborulni és esni az eső, így nem sokat nézelődtünk. Visszafelé a hajóállomáson nem volt meg a létszám. Hiányzott egy nő, pedig meg volt beszélve, hogy mikor indulunk haza. A “sofőr” dudált néhányat, majd vártunk pár percet. Mivel nem jött a nő, így otthagytuk… “Majd hazamegy busszal…”, “Biztosan talált magának valami barátot…”  viccelődött a “sofőr” tört angolsággal. Nem izgatta magát a dolgon. Még jó, hogy mi időben ott voltunk.

Utolsó nap csak sétálgattunk, ebédeltünk és “vártuk”, hogy este legyen. A busz 22:30-kor indult. Kicsit késett, de aztán az autópályán behozta a lemaradást. A határnál álltunk 1 órát (nem volt sör?), de még így is sikerült a menetrend szerint reggel 7-re Budapestre érni. Meg kell állapítani, hogy a buszon aludni nem nagyon lehet. Hiába a dönthető ülés, nem kényelmes egyáltalán.