Nem kell messzire menni a várostól, ha az ember kedves kismadarakat akar meglátogatni a lakóhelyükön.
A Biatorbágy környéki területeken Őszapót is láttam.
Egy ásványkiállításon órákig el lehet nézelődni, és rácsodálkozni a földben rejlő sokszínű és változatos “kövekre”. A kiállítás egyben vásár is volt, így nagyon nehéz volt megállni, hogy az ember ne vásároljon valami szépet. Legszívesebben mindenből egyet.
Végül egy (fél)Ammonitesz és két kisebb Achátgeoda került a szatyorba.
Képek a képtárban.
Mindkét barlangban a bejárt út hosszabbnak tűnik így utólag, mint amennyi a tényleges táv.
A Szemlő-hegyi-barlang rövidebb és kevesebb cseppkő található benne. Van viszont sok úgynevezett borsókő és karfiol szerű kiválás, ami a maga nemében nagyon szép.
Ezzel szemben a Pál-völgyi-barlang inkább cseppköves, és érdekesebb is. A bejárható út több mint az előző barlangban, valamint nagyobbak a belmagsságok is. Van sok lépcső fel-le, még létrán is kell felfelé mászni. Itt lényegesen több cseppkő található, különösen tetszett a Meseország Hófehérkével meg a hét törtpével, valamint a cseppkőállatkert ahol a cseppkövekben mindenféle állatot lehetett felfedezni. Már akinek volt szeme (vagy képzelőereje) az ilyesmik meglátásához.
Persze akaratlanul is az Aggteleki barlanghoz hasonlítom őket, ami nem véletlenül kapta meg a Világörökség része kitüntetést.
Kezdem megszokni azt, hogy amikor végre szabadságon vagyok nyáron, akkor mindig rossz idő van…
Az augusztus 20.-i tűzijáték.
Az időjárás pont jól időzitett és a tűzijáték idejére elmentek az esőfelhők.
A rakpartoknak még a közelébe sem lehetett menni, rendőrkordonokkal le volt zárva szinte minden.
Ennek ellenére találtunk egy viszonylag jó helyet ahonnan majdnem mindent látni lehetett.
Valóban sokkal szebb volt a tavalyinál, meg a korábbiaknál, már csak azért is, mert eddig még nem láttam élőben.
Már legalább 3 hete szóltam a munkahelyemen, hogy én augusztus 21-től szabadságon szeretnék lenni. Valamiért még a mai napig sem került aláírásra.
De azért csináljam meg a jövöheti munkámat is, meg még ezt is azt is…
Ezen a héten még nem megyek befizetni az újabb vizsgadíjat.
Kezdem látni, hogy mire megy ki ez az egész… Minél több pénzt leakasztani a tanulókról.
Egy esküvőhöz elegendő három dolog: elhatározás, gyűrűk, “igen”-ek.
Igaz, nem sok esküvőn jártam még, de határozottan az az érzésem, hogy sokkal jobb hangulatú esküvő volt Kinga és Gergő esküvője így a maga egyszerűségében. Vőfély, menyasszonytánc, és minden egyéb felesleges dolog nélkül.
Majd én sem szeretnék nagy fehajtást…
Vannak olyan hibák amikért automatikusan bukás jár. Ilyen volt az előző próbálkozás alkalmával az irányjelző nem használata.
Ma ilyesmi nem volt. Volt viszont sok kicsi hiba.
Lehet, hogy nem tudom felsorolni mindet, de néhányat biztosan:
- túl lassan mentem
40-43 km/óra… Mert, hogy hárman is megelőztek minket. De ha 51-el mész akár csak 3 másodpercig akkor megbuktál.
- nem váltottam fel 4. sebességbe
40-nél még eddig az oktatóval sem váltottam fel soha 4.-be
- korán indexeltem
Olyan helyen voltunk ahol még sosem jártam, szól az oktató balra megyünk… Én meg gondoltam akkor már nemsokára jön az utca. Fenéket még az utca felénél sem jártunk.
- nem néztem a tükörbe.
Mert akkor nézel bele csak ha odafordítod a fejed is, szemmel nem elég!
- túl közel mentem el a parkoló autók mellett
Mert, ha éppen ül benne valaki és kinyitja az ajtót akkor nekimegyek. Szemből meg jöttek autók, tehát a másik sávba nem mehettem át. Az utca viszont keskeny is volt.
- későn fékeztem
Nem mentünk bele az előttünk álló autóba, bőven megálltunk. De szerinte későn volt. Mihez képest?
- egyirányú utcában nem a jobb oldalon mentem
Végig álltak a parkoló autók… Nem akartam túl közel menni hozzájuk, mert akkor meg megint az a baj.
- egyszer lefulladt az autó
- már előre egyesbe raktam a váltót a lámpánál, és nem akkor amikor sárga lett a piros után
Szóval ilyesmikből összejött.
Arra jöttem rá, hogy a rajzfilmkészítők akár a legrondább, legundorítóbb, legvisszataszítóbb lényt is meg tudják rajzolni kedves szerethető figurának.
Ami különösen tetszik a rajzfilmekben az az ahogy a szereplők szeme meg van rajzolva, olyan sok érzést tudnak belerajzolni. Talán ezért is mondják, hogy a szem a lélek tükre?
A hátterek is egyre szebbek már-már fényképszerűek, valamint a történetekben is egyre több mondanivaló van.
Mindez a L’ecsó című rajzfilm megtekintése után jutott eszembe.