Ma volt a 10. órám a forgalomban. 20 a kötelező. Hamarosan itt a vég(e).
Most nem vizsgaútvonalon mentünk, hanem haza kellett fuvarozni az oktatót, mert nem hozott magával pulóvert…
Ma fél hétkor közölték a munkahelyen, hogy mivel nincsen áram, ezért mindenki menjen haza és a mai napra 1 nap szabadságot kell kivenni.
Az utcában valamit túrnak/ásnak, valószínüleg ők vágtak el valami kábelt…
A kényszerpihenőt kihasználom arra, hogy kiválogassam és feltöltsem a hétvége képeit a képtárba.
Hétfőn hazafelé még megnéztük Lőcse belvárosát. A kissebség igen nagy számban képviseltette magát a városban. A Szent Jakab-templomban fényképezni még pénzért sem volt szabad. Számomra ugyan nem jelent mást egy templom mint egy épületet, semmi mást.
Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony
A lőcsei fehér asszony főhőse Géczy Julianna a valóságban is élő személy volt. Egy 1714-ben lefolytatottt felségárulási per őrizte meg nevét. A romantikus hősnő igazi lélektani rejtélyt kínál: a Rákóczi szabadságharc alatt Géczy Julianna hol önfeláldozó tetteket hajt végre, hol pedig árulásával császári kézre játssza Lőcse városát.
Csorba tó
Kíváncsi voltam mitől csorba ez a tó?
Nevét az alatta fekvő Csorba faluról kapta, amelynek határában fekszik.
A falu története:
1280-ban említik először Chorba néven. A település a 13. században keletkezett a Bogomir comes tulajdonában volt erdős területen.
forrás: wikipedia
Tehát semmi köze a mi csorba szavunkhoz.
Mint egy csatamező sok-sok elesett katona ottmaradt holttestével…
Ez volt az érzésem a Magas-Tátrán áthaladva azon a részen ahol a fenyőerdő “megindult”.
Vasárnap tutajozáson voltunk a Dunajec folyón a szlovàk lengyel határon. Az eső sajnos elkezdett esni induláskor, de félúton szerencsére elállt, így nem áztunk el nagyon. 9 kilométert mentünk lefelé a folyón. A visszautat kölcsönkerékpáron tettük meg. (a biciklizést tényleg nem lehet elfelejteni…)
A Dunajec völgyének legszebb hét kilométeres szakasza a kanyargós áttörési szakasz, ahol a völgy összeszűkül, a folyó partja mellett függőlegesen kiemelkedő sziklafalak között haladunk. A 2-3 órás program során a népviseletben munkálkodó tutajosok útközben a látnivalókat ismertetik, de a tutajozáshoz kötődő történeteket is mesélnek. Többek között megtudhatjuk azt is, hogy miért szokás fenyőágakat tenni a tutajok elejére: ha felborul a tutaj és az utasok meghalnak, akkor az fogja díszíteni a sírjukat – a valóság persze ennél prózaibb, a fenyőágak megakadályozzák, hogy a tutajba bejusson a haladás közben időnként felcsapódó víz.
Sucha Bela
Szinte a legvizesebb turistaút (bizonyára megtévesztésből ez a neve) 14 km hegyre fel, létrán, patakmederben, pallókon. Este szalonnasütés.
Kíváncsiságból GPS-el mentünk pénteken Szlovákiába, nem a megszokott útvonalon. Az embernek az az érzése, hogy bármerre is megy mindenhol gyönyörű tájakon vezet az út hegyen-völgyön erdőkön keresztül. Még őzet is láttunk az erdei úton…
Az oktató ma megemlítette, hogy mennyi a “tarifa”, ha mindenképpen át akarsz menni a forgalmi vizsgán, attól függetlenül, hogy mennyire tudsz vezetni…
Mocskos dolog ez a korrupció, de sajnos ez mozgatja az egész világot.
Vajon honnan ered? Ez a törekvés…
Ez a vágy, hogy megfejtsük az
élet rejtélyeit, mikor még a legegyszerűbb kérdésekre
sem kaphatunk választ soha.
Miért vagyunk itt?
Mi a lélek?
Miért álmodunk?
Talán jobb lenne, ha nem is keresnénk
a választ. Nem kutatkodnánk, nem sóvárognánk.
De az emberi természet, az emberi
szív nem ilyen. Nem ezért vagyunk itt.
Mégis harcolunk a változásért, hogy megváltoztassuk a világot,
hogy álmodozhassunk a reményről.
Soha nem tudván biztosra, kivel találkozunk utunk során.
Hogy ki fogja majd a kezünk az idegenek seregében.
Ki érinti meg a szívünket. És osztja meg a próbálkozás fájdalmait.
Oly sok küzdelem folyik a szándékért,
a célért. És végül csak egymásban találjuk
meg ezt. A természetfeletti események közös élményét.
És az evilágiét.
Minden ember alapvető vágya,
hogy rokonlélekre leljen.
Hogy kapcsolatba kerüljön valakivel.
És hogy így a szíve mélyén tudja…,
nincs egyedül.