Lackó blogja

Kiskertemben uborka,
Reákapott a róka.
Várj meg róka, megleslek,
Komáromba vitetlek.

Komáromba vitetlek,
A tömlöcbe tetetlek,
Kurta vasra veretlek,
Onnan ki sem eresztlek.

Komáromban a monostori erődöt néztem meg. Hatalmas. Méretileg, épitészetileg és élményileg is. Vezetés nélküli jegyet kértünk, de -sunyi módon- mégis hozzácsapódtunk egy idegenvezetős csoporthoz, így némi információt is kaptunk az erődröl.

képek

Komáromból átmentünk a slovák oldalra Komárno-ba. Ott egy étteremben ebédeltünk, majd megtekintettük az Európa udvart.

Komárno

Európa udvar

Biztosan nem csak nekem, hanem mindenki másnak is vannak visszatérő álmai (akár több is). Olyanok amik valamilyen módon mindig ugyanarról szólnak.

Nekem az egyik ilyen álmom az az, hogy repülök… Nem szárnyakkal, és nem is magasan az égen mint Superman. A lábam elemelkedik a földtől körülbelül 10-15 centire és úgy “megyek” lebegve a talaj felett, nem kell lépkednem… Senki nem furcsállja ezt a a környezetemben, nem néznek meg miatta, mintha nem is lenne semmi furcsa a haladásomban, ők rendesen lépkedve mennek. Én persze közben azt érzem, hogy több vagyok tőlük, mert én ilyet tudok. Ez a “repülés” álmomban nagyon jó érzéssel tölt el.

Sosem érdekelt az álmok megfejtése, nem foglalkoztam ezzel. Most az első vezetés utáni éjellen újra ezt az álmot láttam. Arra gondoltam, hogy a kettő között van valami összefüggés, ezért megnéztem mit is jelent az ilyen álomkép.

Az álmoskönyv szerint:

Repülés, lebegés:

Kielégítetlen alkotókedv; azoknak az álma, akiknek a tehetsége, kreativitása nincs kihasználva; olyan munkát vagy kénytelen végezni, amelyhez semmi kedved; másra, főleg többre lennél képes.

Ha szárnyad nő és repülsz: lustaságod akadályoz abban, hogy értékesebb tevékenységbe kezdj; nem élsz a lehetőségeiddel.

Sajnos néha nincsen elég fény a fényképezéshez. Ilyenkor jönne jól egy ilyen eszköz (leginkább makrófotózáshoz):

Azonban a termék ára igazán nem méltányos, ezért úgy gondoltam, hogy nekem home-made készülékem lesz.

A legfontosabb beszerzendő alkatrész legalább 30 darab magasfényű, kis fogyasztású, 5500 Kelvin színhőmérsékletű LED…

Meg lettem dicsérve több okból is:

- mert azt csinálom amit az oktató mond

- mert nem kell kétszer elmondania

- mert nem kérdezek hülyeségeket

- mert elsőre jól ment minden

Az oktató kétszer is megkérdezte, hogy: “Tényleg nem vezettél még?”…

Volt mindenféle “terítéken”: kormányzás, elindulás/megállás, tolatás, nagyon lassan haladás (3km/h), kikerülés, a vége felé egy beállás hátramenetben és egy Y megfordulás is. A legnagyobb sebesség 8 km/óra volt (végig alapjáraton mentünk). Legközelebb a jövőhéten…

Hazafelé a Várból a 16-os busz lassan haladt az alagútban is. Eszembe jutott amit nagyapám mondott nekem amikor kicsi voltam: Az Lánchidat behúzzák az Alagútba éjszakára vagy amikor amikor esik az eső.

Interneten utánanézve máshol is találtam utalást erre az anekdotára.

Nekem mégis a nagyapám jut eszembe erről…

Az elsõ állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az elsõ állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.
Elõször rév szállította át a fontos kereskedelmi útvonalat kettészelõ folyón az utasokat, de már a 15. század elején hajóhíd állt a vízen. Télen a befagyott Dunán gyalog és szekérrel is át lehetett kelni, de jégzajláskor teljesen megszûnt az összeköttetés a két part között. Gróf Széchenyi István aki legendásan sokat tett az ország és a város fejlõdéséért 1820 dermesztõen fagyos decemberében teljes hétig várakozott, mire talált egy hajóst, aki elég merész volt ahhoz, hogy a mozgó jégtáblák között átszállítsa õt Pestrõl Budára. Akkor jelentette ki, hogy egyévi jövedelmét adná egy állandó híd megépítésére.
Terv már volt korábban is, az 1700-as évek végén született meg, s mintául a prágai, több támpilléres Károly híd szolgált.
Késõbb azonban más mûszaki megoldást választottak. Széchenyi gróf Angliában látta meg William Clark mérnök lánchídját, s õt kérte fel az elsõ magyar híd megtervezésére. A kivitelezést az angol mérnök névrokonára, a skót Adam Clark építõmérnökre bízta. A Lánchidat 1849. november 20-án adták át.
A hídról érkezõknek néhány évig meg kellett kerülniük a Várhegyet ahhoz, hogy útjukat nyugat felé folytathassák. 1853-ban hét és fél hónap alatt átfúrták a hegyet, majd megépült a 350 méter hosszú, tíz méter széles és magas Alagút.
Számtalan kedves anekdota született róla, például az, hogy ha esik az esõ, ide tolják be a Lánchidat, el ne ázzon. S furcsamód az Alagút hossza pont akkora, mint a bejáratával szemben álló Lánchídé.

Forrás: MT Rt. Budapest és környéke címû kiadvány

A munkahelyemen az alkatrészek színe mindig ugyanolyan. Nem sok színt használunk a palettáról, legtöbbször a szürke, fekete és fehér színek dominálnak. Egy ideje szakítottam ezzel a “hagyománnyal” és igyekszem mindent más színűre festeni mint amilyen eredetileg volt… Ilyenkor elmegyek a festőkhöz és kérek másszínű festéket. Szerencsére a MEO nem szól érte, és a technológiai utasítás sem tesz említést a színekről. Már másokat is “megfertőztem” e partizánkodásommal. Ma (intercity)kék korszak volt.

Ma este megyek először vezetni.

Update: néhány óra múlva…

Első gyakorlati oktatáson 1 centit sem haladtunk a gépjárművel.
Járműkezelési alapismeretek gyakorlatban való elmagyarázása volt a téma 1 órában (45 perc). Lámpák, fék, ablaktörlő, pótkerék, háromszög, emelő, stb., mi hol van, hogy müködik az adott járművön.

Az oktató szimaptikus jófej fickónak tűnik. Érdekes volt, hogy megkérdezte “Vezettél-e már autót?”, de a nemleges válaszomra csak annyit mondott “Hüha..”. Hogy mire gondolt ezzel, nem tudom, lehet, hogy meglepődött azon, hogy valaki azért megy oda hozzá, hogy megtanuljon vezetni…

Az oktatáson egyben lesz megtartva 2 óra (90 perc), és így majd nem lesz sok a “csak” 40 perces vizsga.

A vírusok és a baktériumok.

A harc állandó velük szemben, de ők mindig túlélik és legközelebb úrja támadnak. Mi csak a csatákat nyerjük meg nem a háborút…