Nem értem, hogy az orvosok miért egy -csak általuk ismert- halott nyelvet használnak?
Mindennek van magyar neve kezdve a lábujjhegytől a hajvégekig. Kap a beteg egy leletet és szinte csak a saját adatait (név, lakcím) érti meg.
Bámulatos, hogy hol tart ma már a tudomány…
Én naivan azt hittem, hogy az MR vizsgálat képe egy nagy felbontású, tűéles, 3D-ben forgatható, szinte a végtelenségig nagyítható, jól látható kép.
Hát nem. Olyan mint az ultrahang. Egy homályos, életlen paca… A hozzáértők ezt nyilván másképp látják.
Amitől tartottam eddig nem igazolódott be, de konkrét betegségmeghatározás se derül ki a leletből. Majd a reumatológus kiértékeli remélem.
Félek.
Szerdán lesz eredmény az MR vizsgálatról ami talán választ ad arra, hogy miért fáj a hátam minden hajnalban felkelés előt, most már több mint 3 hónapja…
Félek, attól, hogy az a betegség derül ki amiröl már sokat olvastam. Igyekszem nem bebeszélni magamnak, amúgy sem tartom magam hipochondernek. De a tünetek teljesen megegyeznek.
Ráadásul ez nem is betegség, hanem: kór. Sőt: szindróma.
Félek attól is, hogy még nem derül ki, de jelen pillanatban azt mondom, inkább ne tudják, hogy mi ez, de ne ez legyen.
Próbálom megfogalmazni azt, hogy milyen érzés volt az MR vizsgálat.
Sem a gép, sem a vizsgálóasztal, se semmi mozgó alkatrész nem volt, de ennek ellenére a következő érzésem volt:
Olyan mintha egy hintaágyon feküdnél háton és érzed, hogy nem a talajon vagy. A hinta lassan kicsit leng. Kb. 5 centiméteres sávokban -nagy zajok és kattogások közepette- érezni lehetett egy “erőteret”. Ez oda -vissza mozog a fejtől a lábig, “sávváltáskor” olyan mintha valaki kilökné a hintát a ritmusából. Az erőtér olyan mintha a testednek csak azt a sávját ahol “jár a gép” valaki megfogná és a hintában gyorsan körbeforgatná (átpördülve a hintával).
Fura volt és érdekes.
Szöul jutott eszembe ma délután. Mindössze két budapesti helyre kellett mennem. A Kőbányáról Kelenföldre onnan Kispestre, majd haza Újpalotára. Ez több mint három órát vett igénybe tömegközlekedéssel, pedig nem is a külső kerületekben jártam. Ennyi idő alatt akár Ópusztaszerre is el lehet jutni…
Szöulban 20.156.000 ember él. Mekkora lehet az a város?!
Itt Magyarországon az egész lakosság nincs 10millió…
Nem emlékszem mit írtam néhány éve amikor először Ópusztaszeren jártam, így lehet, hogy azzal a bejegyzésel szinte közel azonos lesz ez is.
A Feszty körkép még mindig lenyűgöz. Főleg amikor életre kel a kép az oda illő hangeffektusokkal. Van egy újabb “járda”, így elvileg közelebb lehet menni a képhez, és “beljebb “menni a jelenetbe”. Nem jelentős szerintem.
Most volt több idő, így megnéztük a skanzent is a parkban. A falusi iskola udvarán kiderült, hogy tudok gólyalábbal menni, pedig soha nem próbáltam ezelőtt. A “hangyabolt” régi hangulata és régi (újragyártott) élelmiszerei is tetszettek.
Az időjárás is nekünk kedvezett, így egy nagyon jó családi nap volt ez a szombat.
Valószínűleg az volt a baj, hogy nem kopogtam le (bal kézzel, középső ujjal, alulról felfelé, fára, háromszor) és elkiabáltam a dolgot mely szerint elmúlt a hátfájásom. Valamilyen módon az alvással van összefüggésben. Minél többet alszom annál jobban előjön. A vizsgálatig még 10 nap…
Nem számítottam arra, hogy a reklamációmat fájdalomdíjjal honorálják, de legalább egy “köszönjük és elnézést kérünk” reagálás jó lett volna.
Az előre csomagolt, szeletelt szalámin rajta maradt a “héj”. Ez még nem lenne olyan nagy probléma, de hogy a sajtréteget erre a héjra rakták, az már nagyban befolyásolja – negatív irányba – a termék élvezeti értékét.
Azt hiszem ideje megtervezni, megrendelni, lefoglalni a nyaralást.
Megváltoztak a keresési feltételek, mert már gyerekbarát szállásokat és programokat kell keresni. Az Őrség környékére megyünk néhány napra pihenni. Elvonolunk a világ(de legalábbis az ország)végére.
Kissé fordított a helyzet amikor leépítés van, akkor van ránk zárva a kapu és senki nem mehet ki.